A Sajószentpéter-Nagytemplomi Református Egyházközség Honlapja

Műemlék templomunk orgonája

2017-10-17 /

Tartalom:


1., Egy szakértő cikke orgonánkról (Hajdók Judit, 2007.)
2., Lévay József beszámolója az orgona avatásáról (1893.)
3., Horváth Barna: 100 éves orgonánk (1993.)



1.,
Műemlék templomunk orgonájáról a közelmúltban részletes leírás jelent meg az Észak-magyarországi Kulturális és Műemléki Hírlevél hasábjain Hajdók Judit tollából, melyet e helyen változatlan formában adunk közre.


A Sajószentpéter-Nagytemplomi református orgona


A sajószentpéteri református egyháznak Kasza Ferenc presbiter és neje, Egri Júlianna 1893. májusában ajánlotta fel egy díszes orgona felállítását. A gyülekezet megköszönte az adakozóknak a "mély vallásosságra valló szép ajándékot, mely hivatva lesz a jövőben az istendicsőítést magasabb fokra emelni és az adományozóknak nemes keblűségét hirdeti az utókor előtt."
Az ünnepélyes orgonaszentelésre még az évben, október 22-én sor került. A hangszert az 1850-ben született Szalay Gyula székesfehérvári orgonaépítő építette, aki miután a szakma alapjait orgonakészítő apjától, Szalay Károlytól (1817-1908) elsajátította, székesfehérvári műhelyének 1879. évi megnyitása előtt több külhoni országban is gazdagította szakismeretét. Szalay Gyula igényes kivitelű orgonákat épített világos szerkezeti konstrukcióban, elsőrendű anyagokból.



Sajószentpéteren a fogazott párkányzatos historizáló orgonaház a sípmezők közötti profilozott pilaszterekkel Szalay kiváló műbútorasztalos mesterségbeli tudását dicséri. A mester kedvelt színvilágát idézi a ház három kékes-szürkére festett oldala, a homlokfal barna műmárványozott festékrétege pedig talán utólag, a templom berendezési tárgyainak esetleges átfestésekor került fel. A homlokzati két nagytükör és a háromosztatú középrész 31 darab eredeti ón sípja az I. világháború hadicélú síprekvirálásának esett áldozatul. A későbbi síppótlás horganyból történt. A játszóasztal az orgonaház előtt a mellvédben áll, tükrös kialakítású hátlapján a két aranyozott rozetta Szalay „márkajegye". Az orgona egymanuálos 10 regiszteres, mechanikus csúszkaládás gépezetű. A hangterjedelem a manuálban C-f3 54 billentyű. A színdús, fuvola és vonós jellegű alaphangok által a manuál-mű a romantikus hangzásideált képviseli (Principal 8', Bourdon 8', Viola Gamba 8', Flaut Harmonik 8', Octav 4', Salicional 4'). A légellátást a manuál-mű szélládája alá épített, ékmerítővel ellátott nagy franciafúvó biztosítja. Az orgona fújtatása vasár- és ünnepnapokon, legalábbis az orgona átadását követő években, évi 12 forintért az egyházfi feladata volt.



Az egykori fújtató



Az orgona sok elemében hordozza a tipikus Szalay-formajegyeket, a fasípok ajak-kiképzésében, a billentyűzetet keretező paknik kialakításában, stb. Ritka vagy egyedi kialakítást képez a homlokzati sípok mögötti halkítást-erősítést szolgáló crescendo-redőnyszerkezet, a szélláda-furatokból a sípokba négyrétegű tőkén keresztül irányított szélvezetés és a 24 pedál-billentyű kopás elleni, sárgaréz rátétes védelme.



A pedálmű



A szentpéteri orgona közel eredeti állapotúnak tekinthető, amely Szalay Gyula dunántúli kézműves műhelyének magas színvonalát tanúsítja a Borsodi-medencében.


Hajdók Judit


(Forrás: Észak-magyarországi Kulturális és Műemléki Hírlevél IV. évfolyam X. szám, 2007. október.)


http://www.koh.hu/download/0710%20Hirlevel.pdf


2.,
Lévay József, sajószentpéteri származású ünnepelt költő, politikus, öreg korában, 1892-től naplót vezetett a szentpéteri szülői házában. E forrásértékű, hiteles, de ugyanakkor szórakoztató szövegben - hívő reformátusként - gyakran emlékezett meg gyülekezetünk, vagy általában az egyház fontosabb eseményeiről. Így 1893. október 22-én tett naplóbejegyzéséből értesülhetünk a Nagytemplomban aznap átadott új orgonáról, az ünnepségről és ami számunkra - más ilyen feljegyzés híján - talán a legérdekesebb: az orgonaépítés gyülekezeten belüli vegyes fogadtatásáról... Utóbbi témát Lévay annyira fontosnak tartotta, hogy későbbi bejegyzéseiben többször is visszatért rá. Íme néhány naplórészlet:


"1893. október 22.
[...]
Nagy ünnepély alkalma hívott most haza. Templomunkban ma volt az új orgona felavatása roppant nagy közönség jelenlétében. A mű gyönyörű darab. Ékessége az ódon szentegyháznak, melyet ez alkalomra különsen kicsinosítottak. Hangja is felette szívhez szóló, lágy és tiszta. Nemsokára meg fogja azt kedvelni vallásos népünk, mely tőle eddig idegenkedni látszott. Attól, ami akár a fülnek, akár a szemnek valóban szép és lélekemelő, nem lehet sokáig elfordulni és idegenkedni. A szép zenével egyesült szép ének még inkább fokozza az áhitatot, s közelebb visz bennünket Istenhez.




Az orgonát Keszi Ferenc egyszerű mezei gazda vallásos buzgósága ajándékozta az egyháznak. Mint hallom, ezerhétszáz forintjába került. Szorgalmának megtakarított filléreit egybegyűjté és az oltárra tette le, ösztönző és elpirító példát szolgáltatva a sokkal tehetősebbeknek, akik ajkukon hordják a magyar protestantizmus fontosságát s önerejére utalt szegénységét, de érette áldozatra nem hajlandók.
A templomi ünneplő gyülekezet előtt (mely vasárnap lévén különben is ünnepelt) a felavató és megszentelő imát Kun Bertalan püspök, az alkalmi beszédet pedig Bartha Mihály disznóshorváti lelkész mondotta.
Isteni tisztelet után örömebéd volt a "Sodoma" vendéglő termében, melyet mint korcsmát, majd vendéglőt és így mint közhelyet gyermekségem óta ismertem [Lévay alig négy házra született és lakott a Sodomától - A Szerk.], de életemben most voltam falai között legelőször.




E régi szentpéteri képeslapon a bal felső kép előterében látszik a Sodoma kocsma, mögötte a Hangya Szövetkezet emeletes háza.


Az alkalomhoz mért emelkedett hangulatban s örömérzések kifejezései közt folyt le a díszlakoma, melyben több, mint száz résztvevő volt jelen részint a városból, részint a közel vidékből. Természetes hogy pohárköszöntésekben nem volt hiány, melyek nagy része az orgonát ajándékozó egyszerű polgár magasztalása körül forgott ugyan, de azért bőven kijutott másoknak is, majd mindenkinek. Én az egyházközséget éltető szavaimnak azzal adtam súlyt, hogy 200 Ft alapítványt jelentettem be e nap emlékéül s annak némi jeléül, hogy én a szentpéteri ref. egyház tagjának óhajtom magamat tekinteni. Alapítványom kamatai az orgona fenntartási költségének fedezésére fordítandók. Megvonom magamtól, hiszen még ha érzékenyen megérezném is, szívesen tenném, mert egyházamnak jót teszek vele, s valami súgja bennem, hogy ez a cselekedetem az én boldogult szüléim szelleme előtt is kedves dolog."


[A Sodoma vendéglő földszintes, jellegzetes saroképülete ma is áll a Kálvin téren, az edelényi kanyarban. Jelenleg a Városgondnokság központja működik benne. A ma élő öregek még mindig gyakran Sodoma-saroknak emlegetik azt az útkereszteződést. A szövegben szereplő Disznóshorvát a mai Izsófalva község korábbi neve volt. - A Szerk.]


És még néhány, az orgonával kapcsolatos naplóbejegyzés két hónappal későbbről, ugyanaz év Karácsonyáról:

"1893. december 25.
[...]
Az úrasztalához járultam, s gyakoroltam egy és más irányban a tőlem telhető szűk jótékonyságot. Ma adtam át a helybeli ref. egyháznak 200 Ft-os takarékpénztári betétkönyvet alapítványképpen az új, díszes orgona fenntartási költségeinek fedezésére. Kísérőlevelemben hathatósan odamutattam az önsegélyre, mely nélkül protesáns egyházunk napról napra közelíteni fog a süllyedéshez. Vajha megértenék és szívökre venék szentpéteri hitsorsosaim az őszinte szózatot és a buzdító példát!"



Regiszterhúzók


"1893. december 26.
[...]
Fekete Karácsonyunk volt. ... Egészen langyos, napfényes tavaszi napjaink járnak folyvást. ... Kedvezett az idő a templomot látogató közönségnek is. Templomunk telis tele volt mind a két ünnepnapon. Igazán felemelő volt hallani az ájtatos hívők seregének azt a harsány, buzgó éneklését, mely a szép új orgona zenéjével egyesülve szárnyalt az ég felé. Úgy vettem észre, hogy a nép már megszerette az új hangszert, s nem tartja vallásos szertartásunkkal ellenkezőnek, kivéve néhány vénebb ortodox földmívest, kiknek nem fér a fejökbe, hogy diktálás nélkül énekeljenek. A nagy rész már zsoltárkönyvet szerzett, s abból énekel. Jólesik látni, mikor az ünnepi ruhát öltött lányok és legények, nők és férfiak kezökben új zsoltárkönyvet tartva seregestől sietnek reggel és délután az Isten házába."


[Az idézett szövegek forrása: Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója. I. kötet. Szerkesztette: Porkoláb Tibor. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, a Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Egyetem Textológiai Műhelyének közös kiadványa, Miskolc, 2001.]


3.,


Horváth Barna: 100 éves orgonánk


Október 22-én éppen 100 éve avatták fel a szentpéteri „Öreg templom" orgonáját. Több okból is emlékezetre méltó ez az esemény. Először is azért, mert élt akkor egy KASZA FERENC nevű „egyszerű mezőgazda", aki egymaga vitte végbe az orgonaépítés művét, 1.700 Ft-ot adományozva erre a nemes célra. Ez az összeg négy okleveles tanító évi fizetésének felelt meg. A harangozó 12 Ft-ért egész évben fújtatott. A korabeli számadás szerint az egyház egész évi bevétele 1.976 Ft, kiadása pedig 1826 Ft volt.Így értékelhető az, hogy Kasza Ferenc presbiter, feleségével, Egri Juliannával egyetértésben, saját költségére, megrendelte SZALAY GYULA székesfehérvári orgonaépítő mesternél a 12 regiszteres orgonát.


Lévay József, városunk nagy költője Szép öreg templom c. versében nem említi ugyan a hangszer meglétét, de naplójában megemlékezett az avatási ünnepségről. A szentpéteri üres fészek c. művében így örökítette meg az eseményt:


„1893. okt. 22.
Nagy ünnepély hívott ma haza. Templomunkban ma volt az új orgona felavatása roppant nagy közönség jelenlétében. A mű gyönyörű darab. Ékessége az ódon szentegyháznak, melyet ezalkalomra különösen kicsinosítottak. Hangja is felette szívhezszóló, lágy és tiszta.Nemsokára meg fogja azt kedvelni vallásos népünk, mely tőle eddig idegenkedni látszott. Attól ami akár a fülnek, akár a szemnek valóban szép és lélekemelő: nem lehet sokáig elfordulni és idegenkedni. A szép zenével egyesült szép ének még inkább fokozza az áhitatot s közelebb visz bennünket Istenhez."


A költő említette kezdeti idegenkedés azal magyarázható, a kálvini reformáció kezdeti szakaszában valóban óvakodtak elődeink bármit is bevinni a templomba, ami elvonhatta volna a figyelmet Istennek tisztán hirdetett Igéjétől. Ezért sem képeket, sem szobrokat, sem zeneszerszámokat nem engedélyeztek. Erre a hagyományra emlékezik költőnk, amikor az éppen általa is nagyra becsült és gyakran látogatott öreg templomról írta: „A többi, a lélek munkája itt, / Lerázva a föld nyűgét, porát, / Az örök fényt keresse itt a hit... / A környező sötét homályon át / Csak Istent lássa és csak Őt imádja, / Enyhületét, üdvét csak Tőle várja."


Így történhetett, hogy az 1555 óta működő református egyházba /templomba/ csak 1893-ban, vagyis 337 év multán került orgona. Az eltelt időben kíséret nélkül, diktálás után énekeltek. A konzerválódott reformációs hagyomány csak lassan oldódott és utoljára hagyta a hangszeres zenét. A képeket és szobrokat máig sem engedte be, de megtalálta a templomdíszítés legcsodálatosabb kompromisszumát: a virágmotívumos és festett kazettás ornamentikát. A képtilalom egyházában utat tört magának a díszítő művészet, ami kikerülve a szentek ábrázolását, a szimbólikus megjelenítés irányában teljesedett ki. Jellegzetes példája ennek a templomunkba 1755-ben létesült népi barokk szószék, aminek csúcsán a pelikán a népéért önmagát áldozó Krisztust jelképezi. A templom egész berendezése - aminek csodájára járnak külföldről is - azt mutatja, hogy a 18. században már a dogmatikailag előírás szerint fehér falú templomban otthon van a nemes művészet. Református népünk rátalált és ösztönösen kimunkálta kultuszhelyének szépítését anélkül, hogy megtagadta volna a reformációban felismert hitigazságokat. Az úrihímzéses úrasztali terítők, a virágdíszes festett úrasztala és templomi pad Alacskán, vagy az aranyozott ezüst kelyhek és ónkupák mind arról beszélnek, hogy népünk szívesen áldozott az egyházszeretet oltárán. Oltárt ugyan nem épített szó szerint, mert akkor elvesztette volna Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatának hitét, de templomainak ékességét magas szintre emelte a puritán elvhűség keretei között is.


Ennek a több évszázados folyamatnak csúcspontján látjuk az ótemplomi orgonát, ami igen alkalmas ma is arra, hogy az elidegenedéstől szenvedő lelkünket Istenhez közelítse.


Érdemes megemlékeznünk arról is, hogy Lévay József felbuzdulva Kasza Ferenc áldozatkészségén, 200 Ft alapítványt tett, gondolva arra, hogy a szép hangú orgonát folyamatosan karban is kell tartani. Ez a 200 Ft akkor 20 hold szántóföld évi bérleti díja volt. Az elmúlt 100 évben történelmünk viharos áradásai elmosták az egyháztól a földet és a régen tett alapítványokat. De megmaradt az orgona és azoknak áldott emlékezete, akik önként és mások helyett is adakoztak azért, hogy az egyház folyamatosan működőképes legyen.


A SZAVAK [a Péteri Szavak című újság - A Szerk.] legutóbbi számában, az önkormányzati támogatásról lévén szó, joggal teszik fel a kérdést: „A reformátusok kimaradtak?" Az önkormányzati döntéshozók mentségére mondhatjuk: ők talán abban a jóhiszemben hozták meg szerintük igazságos döntésüket, hogy emlékezetük szerint a múlt évben [1992 - A Szerk.] nagyösszegű kárpótlást szavaztak meg a reformátusoknak. Meg kell hát mondanunk, hogy ebből a kárpótlási összegből mind mostanáig egyetlen fillér sem érkezett. A bányai egyházközség városképet is szépítő építkezését jelentős részben német egyházak támogatásából tudtuk biztosítani. Ezért most úgy látjuk, hogy nagyon is hiányoznak a Kasza Ferencek és a Lévay Józsefek nem csak a helyi tanácsból, hanem városi közéletünkből is.


Tudva mindezt, azért, vagy még inkább ünnepelhetjük a 100 éves orgonát és letehetjük a virágainkat a 168 éve született Lévay József és Kasza Ferenc sírjára. Ők hagytak valamit reánk, mi pedig erősen gondolkodhatunk azon, hogy mit is hagyatékolunk a jövőnek.


(Megjelent a Péteri Szavak című újság 1993. októberi számának 6. oldalán. A cikkre Dr. Kelemen István főgondnok úr hívta fel figyelmünket, amit ez úton is szeretnénk megköszönni. A Szerk.)

Galéria


Orgona képek
13 kép