A Sajószentpéter-Nagytemplomi Református Egyházközség Honlapja

Perjéssy László a gyülekezet 1945-1970. közti állapotáról

2019-02-23 /

Nagytiszteletű Perjéssy László 1944 és 1975 között állt a sajószentpéteri nagytemplomi gyülekezet élén. Az itt közölt, eredetiben gyülekezetünk irattárában megtalálható dokumentum egy számára nevezetes évben, 1970-ben készült, mikor épp 25 éves lelkészi jubileumát ünnepelte. A jelentés Ráski Sándornak, a Tiszáninneni Református Egyházkerület akkori püspökének szól, aki 15 pontból álló kérdőív megválaszolását kérte a lelkészektől. Maga a kérdőív nálunk sajnos nem maradt fenn, de az adott válaszokból legtöbb esetben könnyen kikövetkeztethetjük a kérdést is. Az írás számos érdekes adatot tartalmaz az itt bemutatott negyedszázadról. Fontos és jellemző dolog az is, mit tart fontosnak megkérdezni a püspök és arra egy vidéki lelkész mit válaszol, néhol az is felmerül bennünk: mit MER válaszolni.


 



Perjéssy László portréja


Ne feledjük el, 1970-ben javában az istentagadó kádári diktatúrát éljük. (Egyes történészi vélemények szerint maga Ráski püspök is a titkosszolgálat embere volt...) Nem volt hát mindegy, mit ír egy lelkész egy hivatalos iratban! Egyáltalán nem volt biztos, hogy levelét csak a címzett olvassa majd... Ráadásul lelkészként semmiképp sem vehetett hazugságot a szájára. ("Mindeneknek előtte pedig ne esküdjetek, atyámfiai, se az égre, se a földre, se semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne essetek." Jakab levele 5,12) Ugyanakkor láthatjuk azt is, hogy még egy lelkészre is hogyan hatnak az akkori kommunista propaganda által sulykoltak, pl. a szóhasználat terén.


A szöveg önmagáért beszél, így csak pár apró, annak megértését megkönnyíteni igyekvő megjegyzést szúrnánk ide a szöveg elé. Ezek a szövegbeli pontok sorrendjében:


Ad.4. A Sajószenmtpéter-Bányai gyülekezet nem 1950-ben, hanem egészen pontosam 1948-ban vált a későbbi önállósághoz szükséges "önálló gyülekezetrésszé" és formálisan 1958-ban önállósult a nagytemplomi presbitérium - egyházkerület által is megerősített - döntése alapján. Az 1950-es évszám nyilván azért került a jelentésbe, mert ekkor épült fel a Bányai Templom.



A Bányai Egyház


Ad. 5. Mit írhatott volna szegény lelkész a gyülekezet összezsugorodásának okairól?... A valódi kiváltó okokat, a leplezetlen és erőszakos vallásüldözést nyilván nem említhette... Maradt az önkritika (csökkent a gyülekezet és a lelkész "buzgalma") és az egyháztól való elfordulásnak a 20. században amúgy valóban világszerte tapasztalható tendfenciáira való utalás. Jól tudta pedig, hogy Sajószentpéter és Magyarország tekintetében korántsem erről vont szó... Az írásban a pezsgő gyülekezeti élet végeként megjelölt időbeli határ (1950) pedig igencsak közel esik 1949-hez, a kommunisták nyílt hatalomátvételének, vagy ahogy maguk hirdették, "a fordulat évének" idejéhez. Így aki képes "olvasni a sorok között" (ez szinte az egyedüli menedéke volt a Kádár-korszak magyar értelmiségének) kitalálhatja, mitől is hanyatlott le "a buzgóság" Sajószentpéteren...


Ad.6. "Hittanóra 10 éve nincs Sajószentpéteren." Hogyan? Miért? A választ persze mindenki tudta, de ezt firtatni, vagy a tényt nehezményezni pláne nem volt szabad. És ezek elmaradásának biztosan nem az egyetlen sajnálatos következménye volt, hogy a gyerekek nem köszönnek...


Ad.7. A korábban egyházi tulajdonú földek elvétele, meg az egyházi iskola államosítása a levél szerint szinte már örömünnep volt az egyházaknak. (Formailag ez úgy zajlott, hogy a mezőgazdaság kollektivizálásakor az egyházak "önként felajánlották" földjeiket a kolhozoknak...) A levél megfogalmazása itt annyira blőd, hogy azt se leírója, se olvasója nem gondolhatta komolyan, de mégis megfelelt az elvártaknak... Perjéssy humánumára vall, hogy még ebből az egyértelműen szomorú ügyből is ki tudta hozni gyülekezete áldozatkészségének dícséretét!


Ad.11. A lelkész Perjéssy László szolgálatának jubileumáról már volt szó. A  szövegben említett 400 éves évforduló a gyülekezet fennállásának 1955-ben megünnepelt négy évszázados évfordulója. Egyes történészi vélemények szerint a szentpéteri protestáns egyházat először 1555-ben említik írott források. Bár a szám valószínűleg téves (hiszen korábbról is vannak adataink szentpéteri újhitűekről) mégis érdekes a dolog, hiszen az ünnepségről több feljegyzés is maradt. Ez alkalomból ültették a szentpéteri Alsó Temetőben a "Jubileumi fasort" melynek képeit ide kattintva találja meg honlapunkon.


Ad.13. A "béke ügye" és a "vietnámi alkalmak". A fél világot uraló és ezekben az években Magyarországot is korlátlan hatalmában tartó Szovjetúnió  propagandája előszeretettel mutatta be magát úgy, mint a világbéke legfőbb munkálóját, politikai szövetségi rendszerét pedig "Béketábornak" titulálta. A "béke ügyét" mindenkinek támogatnia kellett idehaza. Persze, a béke óhajtása leginkább az ellenfelek, így főleg az USA és a NATO bírálatában merült ki. Tipikus példa erre Vietnam, a vietnami (polgár)háború, ahol észak mellett a kommunista világ, míg dél mellett az ENSZ ill. az USA avatkozott be katonailag. Egy magyar "békeharcosnak" persze, nyilvánvaló volt, ebben az erőtérben "hol a helye". "Veled vagyunk, Vietnam!" "Segítsetek a vérző Vietnamnak!" - szólt idehaza a politikai lózung... Persze, egy nagyközségi lelkész ebben a témában semmit sem tehetett. Beírta amit beírt, de az egyházi felsőbbség sem várt el ennél többet.


Ad.14. A társadalmi különbségek megszűntetését és az iparnak a mezőgazdasághoz képest való felsőbbrendűségét hirdető rendszerben nem csodálkozhatunk azon, hogy Sajószentpéter iparosodottságára, mint pozitív tényre történik utalás. A társadalmi egyenlőtlenség ettől persze még megvolt és további évtizedekig megmaradt...


Ad. 15. Nem értem pontosan, mit nevez Perjéssy tiszteletes úr "kétlaki életmódnak", mint "a gazdasági átalakulást" (értsd: a magyar gazdaság  erőszakos, szocialista átszervezését) elősegítő tényezőnek. Kétlakinak szokás hívni azt, ha valakinek két otthona van, vagy netán ingázik otthona és messzebb lévő munkahelye között. E korban ilyen munkás emberek szépszámmal voltak Sajószentpéteren, akik munkahelyükre - az ózdi vagy diósgyőri kohászati üzemekbe, esetleg környékbeli bányákba, vagy vegyi gyárakba - ingáztak naponta, hetente. Üveggyárával, bányáival maga Sajószentpéter is célpontja volt az Alföldről ill. a megye távolabbi, kisebb falvaiból érkező ingázóknak. Én mégis inkább azt sejtem, lelkész úr arra a - vidéken szintén elterjedt - életmódra gondolt, amelynek folytatói a 8 órai munkájukat letudták egy üzemben vagy bányában, de emellett odahaza kisebb-nagyobb földet is műveltek.


Az elmúlt hónapokban számos érdekes, az 1945-70 közötti időszakot ábrázoló fényképfelvétel jutott gyülekezetünk birtokába. magánemberektől ill. különféle gyűjteményekből. Ezek közül kiemelkedően fonos az a mintegy 5 doboznyi dokumentum, közte számos fénykép, amelyet néhai Dr. Horváth Barna lelkipásztorunk családjától kapott gyülekezetünk irattára. (Ezek feldolgozása ma is folyik. Eredményeit rendszeresen közzétesszük honlapunkon!) Ugyancsak értékes és szép képeket találtunk a ma már az élők sorából szintén elköltözött Várady József kondói lelkipásztornak a Tiszáninnent bemutató könyvsorozatában. Perjéssy László jelentését e képekkel igyekeztem szemléletesebbé tenni.


A Szerk.


75/970 sz.


Főtiszteletű Püspök Úr!


A Főtiszteletű Úr 1970. febr. 18-án kelt, 65/1970 sz. megkeresésére a következőkben próbálok megfelelni:


Ad.1.- A gyülekezet vezetői az elmúlt 25 év alatt nem változtak: lelkipásztor: Perjéssy László, főgondnok: Dr. Kelemen István voltak. A 25 évvel ezelőtt segédlelkészi minőségben itt szolgált: Balogh József azóta bányai lelkipásztorrá lett. Gondnok 1945-52-ig Ambrus Lajos volt, ő lemondott tisztéről, utána mind a mai napig: Egri Sámuel a gondnok.



Balogh József, mint bányai lelkész az 1960-as években



Az idős Balogh József feleségével Debrecenben, Várady József felvételén


Ad.2.- A presbitérium tagjainak száma: 32. Foglalkozási szempontból ez a szám 1945-ben így oszlott meg: 26 gazdálkodó, 3 tisztviselő, 3 iparos. – Ma a tagok közül: 14 gazdálkodó, illetve volt gazdálkodó, 18 T.sz, K.T.Sz. tag, illetve nyugdíjas. – Ez a változás minden zökkenő nélkül, egy akarattal ment végbe. A presbiteri tiszt betöltésénél egyedül az Egyház iránti hűség volt döntő.





Egyházi tanítóink, egyben kántoraink aláírásai iskolai értesítőkben


 


Ad.3. – 1945-ben 3 kántora volt a gyülekezetnek, a 3 egyházi tanító. Ezek nevei: Eperjessy Béla, Nagy Zoltán, Kalas László. – Az iskola államosításakor a kántorok lemondtak, ezután 2 kántora lett a gyülekezetnek: Jánosdeák Mátyásné és Balogh János. Így volt ez napjainkig. Június elején azonban Balogh János, hűséges öreg kántorunk elhunyt. – Egyházfiak voltak: 1945-ben: Hankó Pál és Makranczi Pál. Az ő haláluk után: Egri János és Pogány János lettek egyházfiak. Ők is elhaltak mind a ketten. Ma: Árva Ferenc harangozó tölti be az egyházfi tisztet is.


 



Árva Ferenc harangozó (középen) feleségével és néhai Gazsó János kurátorral, Várady József felvételén


 


Ad.4. A gyülekezet lélekszáma 1945-ben a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2400 volt. Ma egészen pontos adatot erre nézve még hozzávetőlegesen sem tudunk megállapítani. A gyülekezet egyébként 1950-ben két részre oszlott. Akkor a nagytemplomi gyülekezet volt a nagyobb, kb. 1800 főre volt tehető az egyháztagok száma. – Valószínűleg ma sem több, - a bevándorlás ugyanis inkább a bányai részt érinti. Meg kell itt említenünk a születések számának katasztrófális alázuhanását is.


 



Perjéssy László konfirmandusai között a parókia udvarán - háttérben az államosított református iskola


 


Ad.5. A gyülekezet hitélete 1945-1950 között rendkívül élénk és lüktető volt: az ünnepi, vasárnapi és hétköznapi istentiszteletek mellett voltak bibliaórák, bibliai iskola, közösségi óra, házi istentisztelet, gyermekistentisztelet, leány és ifjúsági egyesület, beteg és szegénygondozó csoport s rendkívül lelkes Nőszövetség, melynek tagjai a szomszédos gyülekezeteket is meglátogatták a bibliakörök megalakítására buzdították. – Időközben azonban, ha, mint alább látni is fogjuk, a gyülekezet áldozatkészsége nem is csökkent, a résztvevők száma és buzgalma azonban igen. – Lehet, hogy ez országos, sőt világ-jelenség, ... ez azonban számunkra nem egészen megnyugtató. – Bizonyos lelki fáradság észlelhető a gyülekezeten, persze a lelkipásztoron is. – Valamikor ráértünk a legnagyobb munkaidőben is a közös Íge tanulmányozására, ma nem érünk rá. A gyülekezet magva azért meg van ma is, ellenséges indulat ellenünk semmiféle formában nem mutatkozik. – Az istentiszteleteket mindig meg lehet tartani, nyomasztóan kevesen soha nincsenek az istentiszteleteinken, szerény kis bibliakörünk is meg van, a gyermekistentiszteletek eléggé látogatottak, szórványosan meg tarthatjuk a házi istentiszteleteket is, s férfi és vegyeskarunk is meg van s a temetéseken kívül, ünnepélyesebb alkalmakkor szolgál is mindkettő énekével.


 



Perjéssy László diákjaival a parókia udvarán


 


Ad.6. Hitoktatás 10 év óta nincs gyülekezetünkben. – Ennek a ténynek egyik látható, sajnálatos következménye, hogy például jönnek konfirmációi előkészítésre olyanok is, akiknek még az úri imádságról sincs halvány fogalmuk sem. – Református gyermekek, kivéve a gyermekistentiszteleteseket, - elmennek úgy az iskolával szomszédos paróchia előtt, hogy néznek idegenül a lelkipásztorra s elfelejtenek köszönni is. – Persze meg látszik a gyermekek magatartásán erősen az, hogy odahaza milyen nevelésben részesülnek. – Akik alkalmainkra eljönnek, azok ellen nem lehet figyelem, vagy buzgóság tekintetében kifogást emelni. Gyermekistentiszteleten sem kell a legenyhébb fegyelmezési eszközöket sem igénybe venni. – Csak szépet és jót mondhatunk konfirmandus növendékeinkre is, akik a néhány rövid hónap alatt fellelkesednek, szolgálatkészekké válnak, örvendeznek, ... aztán nagyrészt elmennek. A 20-25-ből legfeljebb 2-3 fiatal tart később is valamiféle kapcsolatot egyházával. – Nálunk egyébként szinte minden fiatal tovább tanul.


 



 


Ad 7. Az egyházközségnek 1945 előtt egyházi, lelkészi, segédlelkészi, kántori ingatlan címen összesen 190 kat. hold földje volt. – A földek felajánlása szemmelláthatóan nem ingatta meg az egyházközség anyagi életét, sőt el lehet mondani, hogy a nagy iskolai teher és egyéb okok miatt az egyházközség szinte állandóan adósságokkal küszködött. – Az átállás: a vagyonosságból a vagyontalanságba, a kötelező egyh.i adózásból az önkéntesbe, természetesen nem volt könnyű. A dolgokat meg kellett szervezni, az új állapothoz a híveknek is hozzá kellett szokni. – Éppen mert azelőtt eléggé magas volt a lelkészi javadalom, a lelkész máról-holnapra nehéz anyagi viszonyok közé került. – Hogy csak egyet említsünk, a kisbérletekbe kiosztott lelkészi javadalmi föld adóját a lelkész képtelen lett volna kifizetni a hívek önkéntes segítsége nélkül.., a hívek azonban segítettek, imponáló és megható módon segítettek. Ilyen nehézségek persze csak 2-3 éven át tartottak; - később megnyugtató módon rendeződött minden. Ma nem vagyunk hátrálékban semmivel s majdnem minden évben eléggé tekintélyes pénztári maradvánnyal zárunk.


Ad.8.- Ha reális képet akarunk nyerni a gyülekezet áldozatkészségéről, akkor csak a Ft. megjelenésétől vehetjük vizsgálat alá az adományok, illetve perselypénzek alakulását az elmúlt 25 év alatt. – Az 1946.ik év ebben a tekintetben nehezen indult: ekkor az adomány 262 [Ft] volt, a perselypénz: 1072 Ft. 74 f. – 1947-ben: adomány: 941 Ft.44 f., perselypénz: 3525 Ft. 40 f., 1948-ban: adomány: 2735 Ft. 14 f., perselypénz: 2733 Ft. 41 f., 1949-ben: adomány: 26.384 Ft. 7 f., perselypénz: 6166 Ft. 43 f. ebben az adományban a templomrenoválásra adott összegek is benne vannak. – 1950-ben: adomány: 2230 Ft. 70 f., perselypénz: 5446 Ft. 57 f. – 1951-ben: adomány 3278 Ft. perselypénz: 7469 Ft. 69 f., 1952.ben: adomány: 1671 Ft, perselypénz: 6924 Ft. 78 f., - 1953.ban: adomány: 3684 Ft., perselypénz: 10.055 Ft. 99 f. . 1954.ben adomány: 5547 Ft, perselypénz: 11.303 Ft 1955.ben: adomány: 7871 Ft. perselypénz: 11.415 Ft. 39 f.- 1956.ban adomány: 5937 Ft. perselypénz: 9497 Ft. 84 f., 1957-ben: adomány: 8032 Ft., perselypénz: 10.773 Ft. 40 f.. – 1958.ban: adomány: 9719 Ft, perselypénz: 10.737 Ft.- 1959.ben: adomány: 12.985 Ft. perselypénz: 11.025 Ft. 62 f.- 1960.ban: adomány: 6900 Ft., perselypénz: 10.009 Ft. 15 f., - 1961.ben: adomány: 4800 Ft. perselypénz 10.003 Ft. 12 f. – 1962.ben: adomány: 7920 Ft., perselypénz: 11.089 Ft. 80 f.,- 1963.ban: adomány: 7032 Ft. perselypénz: 10.521 Ft. 40 f. – 1964.ben: adomány: 9440 Ft., perselypénz: 11.461 Ft., - 1965-ben: adomány: 7680 Ft., perselypénz: 12.518 Ft. 50 f., - 1966.ban: adomány: 9796 Ft. perselypénz: 12.157 Ft., - 1967.ben: adomány 84.910 Ft. /templomrenoválás/, perselypénz: 13.329 Ft., 1968.ban: adomány: 8036 Ft., perselypénz: 12.795 Ft. – 1969.ben: adomány: 7636 Ft. perselypénz: 14.756 Ft. 90 f.


Szőnyeget adományoztak: 1955-ben, terítőket, ezüst keresztelő kancsót és tálat 1948.ban, terítőket legutóbb 1968.ban. Összes értékük kb. 18.000 Ft.


 



Templomfelújítás 1967-ben


Ad.9. Úgy a templom mint a paróchia helybeli homokkőből épült, s mindkét épület több évszázados, így kisebb renoválásra szinte minden évben szükség van. – A 25 év alatt jelentősebb renoválás és beruházás a következő volt: Templom 1948.ban: 34.693 Ft. 02 f., ugyancsak a Templom 1967.ben: 137.485 Ft. 70 f. – Paróchiát majdnem minden évben tatarozgatni kellett: kikerekítve összesen 25.000 Ft értékben. – Imatermet létesítettünk: 9600 Ft. értékben, a már meglévő imateremből s a paróchia egyik szobájából. – Az orgonát villany hajtásúra változtattuk: 6200 Ft. értékben s ravatalozót létesítettünk 11.265 Ft. 55 f. értékben.



A szomszéd szobával kibővített imaterem a parókián


Ad.10. A Református Híradó egészen megszűntéig 450 példányban járt a gyülekezetbe, gyakorlatilag minden családhoz. – Teljes Szentírás elfogyott a 40-es évek vége táján évenkint 15-20, ma évenkint 1-2. Énekeskönyv ma is elfogy évenkint 30-40 drb. – Kálvin kalendárium: 100, Reformátusok Lapja a lelkészi hivatal címére jár 5 példányban, külön címekre kb. 20.


Ad.11. Templomszentelés volt két alkalommal, 400-ados évforduló 1955.ben, Nőszövetségi konferencia 1948.ban, presbiteri körzeti konferencia 1969.ben, lelkész 10 és 25 éves jubileuma.


Ad.12. A gyülekezet alázatosan elfogadta a szolgáló egyház elvét és állapotát.


Ad.13. Az imahetet eddig nem sikerült együtt tartani a többi ev.i gyülekezetekkel, de a lelkel nagyrésze a jövőben erre már késznek mutatkozik. – A Béke ügyét a gyülekezet őzintén és komolyan szentnek tartja, a vientámi alkalmakra szívesen és készséggel adakozik.


Ad.14. A társ.om szemlélet nagy átalakuláson ment át az eltelt 25 év alatt, amit mutat a presbitérium mai összetétele is. – A társadalmi különbségek egyébként soha nem voltak, illetve már 1944 előtt közvetlenül nem voltak olyan mélyrehatók és riasztók, mint egyes alföldi helyeken, lévén ez már régóta iparosodott vidék.


Ad.15. A gazdasági átalakulás, tekintettel azon tényre, hogy itt majdnem mindenki ú.n. kétlaki életmódot folytatott, végbement minden különösebb zökkenő nélkül.


Jelentésünket befejezzük azzal, hogy Istenünk nevében kezdtük el, nem kis félelem nélkül egyházi életünket 25 évvel ezelőtt s most az oromról, melyre feljutottunk hálatelt szívvel tekintünk vissza a megtett útra, megköszönve az Egyház Urának, hogy velünk volt, bajainkban megsegített, Igéjével igazgatott, sok tekintetben új látást és új örömöket adott.


Legyen áldott ezért az Ő szent neve.


Jelentésem tudomásulvételét s elfogadását kérve, magunkat a Főtiszteletű Püspök úr jó indulatába ajánlva, maradok kész és tisztelő híve:


Sajószentpéter 1970. június 24.


[Perjéssy László]


ref. lelkész


*****


A képek forrása:


Perjéssy László fotóit unokája, Perjéssy-Horváth Barnabás bocsátotta gyülekezetünk rendelkezésére, amiért itt is szeretnénk köszönetet mondani!


Balogh József, valamint Árva Ferenc fényképének forrása - Várady József:  Tiszáninnen református templomai 6-os számú pótfüzet. Egyházkerületi arcképcsarnok. Debrecen, 2007.


A többi fénykép a Sárospataki Kollégium Tudományos Gyűjteményének fotótárából kaptuk meg.


A Szerk.