A Sajószentpéter-Nagytemplomi Református Egyházközség Honlapja

Perjéssy László, a műemlékvédő lelkész

2019-04-23 /

A sajószentpéteri református parókia lakói között az elmúlt századokban számosan akadtak nagy műveltségű, széles látókörű lelkipszásztorok. Közös jellemzőjük, hogy a szűken vett lelkészi szolgálaton jóval túlmutató módon, környezetükre nagy hatást gyakorló értelmiségi életet éltek, a város határain túl nyúló, széles személyi kapcsolatokat ápoltak. Igaz, egy "vidéki" lelkésznek minden korban kötelező a sokoldalúság: a település egyik legműveltebb, leginkább világlátott szellemi vezetőjeként kicsit mindenhez értenie kellett.


 



Perjéssy László portréja


 


Ilyen sokoldalú lelkészünk volt nagytiszteletű Perjéssy László, aki 1944. és 1975. között szolgált a szentpéteri szószéken. Egy, a közelmúltban birtokunkba került, itt közreadott levélből kiderül, Perjéssy értett a műemlék épületekhez, fontosnak tartotta az értékes épületek megóvását.


 



 


A miskolci Herman Ottó Múzeum helytörténeti dokumantumai között őriz egy jelentést, melyet Megay Géza (1904-1963) muzeológus készített 1954-es sajószentpéteri kiszállásáról. Érkezésének egyik oka a nagyközség főterén, az akkori Béke tér 23. (mai számozás szerint Kálvin tér 41.) alatti épület műemléki értékeinek vizsgálata, szükség esetén védési javaslat megtétele volt.


  
A megmenekült Kálvin tér 41. (=Béke tér 23.) épület az 1960-as években


 


A szakember megállapítása szerint: "A Béke-tér 23. számú ház teljes egészében műemlék, néprajzi vonatkozású műemlék. Jó állapotban van, a főútvonal mellett fekszik, két oszloppal ellátott előterével a maga nemében egyetlen a községben és a vidéken. [...] feltétlenül javaslom műemlékké való nyilvánítását. Ez az épület a maga nemében ezen a vidéken páratlanul áll és itt a népi építkezések egyik igen érdekes és szép példája."


Megaynak köszönhetjük a ház lebontástól való megmenekülése hiteles történetének feljegyzését. Mint írja: "A Járási tanács V.B. [Végrehajtó Bizotsága - A Szerk.] Építési Osztálya még 1953-ban erre a házra megadta a bontási engedélyt. Hogy erre nem került a sor, annak köszönhető, hogy a Herman Ottó Muzeum helybeli megbízottja, figyelője, Perjéssy László ref. lelk. ott helyben felhívta a tanács figyelmét a műemlékre s így egyenlőre tartózkodtak a lebontástól."


 


Pedig a végveszély már igen közel járt: "A Járási tanács V.B. erre vonatkozó ügyirata a következő:


Miskolc, Járási tanács Építési és Közlekedési Osztálya.


585-103/1953.


1953. nov. 3.-án helyszíni szemlén megállapítást nyert, hogy a nevezett épület homlokzati része az utca képét rontja és ezen felül életveszélyes állapotban van és mint ilyennek okvetlen lebontása szükséges. Vass József ép. előadó"


Ezzel szemben Megay megállapítja, hogy az értékes, a szakirodalom által is "jegyzett" épület egyáltalán nincs rossz állapotban, laknak is benne - Kommenczi Bertalan és családja. Így - megerősítve Perjéssy László véleményét - mindenképp a megtartása és műemléki védelme mellett kardoskodik. (Hogy ez a több száz éves épület miben rontotta az 1953-ban még jobbára parasztházakból áló utcaképet a járási elvtársak szerint annyira hogy inkább jó állapota ellenére is lebontaták volna, az számomra rejtély...)



A Megay-jelentés első lapja



Az 1950-60-as években a múzeumok, így a miskolci Herman Ottó Múzeum is igyekezett egyfajta "figyelő hálózattal", "megbízottakkal" kipótolni szűkös kutatási lehetőségeit. Lehetőség szerint minden településen legalább 1-2 embert - gyakran a múlt iránt érdeklődő tanárt, orvost, a határban sokat mozgó személyt, pl. agronómust, erdészt, gátőrt - bíztak meg azzal, figyeljen oda az esetleg előkerülő régészeti leletekre, más muzeológiai jellegű értékekre. A kezdeményezést évtizedeken át sikerrel működtették: a múzeumok adattárai tele vannak e "megbízottak", "figyelők" által telefonon vagy levélben bejelentett, a tudomány számára is értékes bejelentésekkel. Alighanem Megay Géza Sajószentpéterre érkezésének okát is Perjéssy László veszélyt, egy értékes épület elvesztésének veszélyét jelző bejelentésében kell keresnünk.


Ismerve az 1950-es évek eleji magyarországi politikai helyzetet, különösen is nagyra értékelhetjük Perjéssy László kiálását. Az ateista, vallásüldöző diktatúra legvadabb dühöngésének idején, ráadásul papként szembehelyezkedni egy már meghozott állami döntéssel... korántsem lehetett veszélytelen vállallkozás.


 



A jelentés második lapja


 A hathatós közbenjárás eredményeként az épület megmenekült. Ma országos műemléki védelem alatt áll. Legutóbbi, jelentősebb felújítására az 1980-as években került sor. Sajnos évek óta kihasználatlanul, jobbára üresen állva várja sorsa jobbra fordulását.


  



A Kálvin tér 41. számú ház ma (Fotó: qtatom)


 A valóban szokatlan, két homlokzati oszlopos kialakítású, belső szobáiban ún. csehsüveg boltozatos épület eredeti funkcióját nem tudjuk pontosan. A szakirodalomban kovácsműhelyként vagy mészárszékként szerepel. A házról ismert legrégebbi, századfordulós fényképfelvételen a bolthajtás alatti, íves ajtó egy vegyeskereskedés bejárata. A falusi kovácsműhelyek elől nyitott épületeihez a szentpéteri ház hasonlósága véleményem szerint csak látszólagos, véletlen. Ha volt is itt kovácsolás, az csak a ház hátsó, udvari udvar részének valamelyik helyiségében lehetett, de ennek ma semmi nyoma. Inkább valószínű valamely kereskedelmi funkció, (így lehet ez húst áruló mészáros is) de az épület jelenlegi alaprajzán túl erre sincs semmilyen közvetlen forrásunk. 



Ns. Lévay Péter arcképe


 


Érdekes, hogy Megay Géza is rögzítette azt a - nyilván az itt lakóktól, vagy szomszédoktól szerzett - értesülést, hogy ez a ház "a hagyomány szerint Lévay József költő apjának egykori bolthelyisége volt." Ugyanezt jegyezte fel a sárospataki református gyűjtemény 1960-as években Sajószentpéteren dolgozó fotósa is. E feltételezés véleményem szerint szintén téves. A költő apja, Lévay Péter minden eddig rendelkezésünkre álló ismeret szerint földműves volt, nem pedig kereskedő - így "bolthelyiségre" sem volt szüksége. Lévay József kétkötetnyi, sok száz oldalra rúgó, Szentpéterrel, de főleg a szülői házzal sokat-sokat foglalkozó naplójában, amit e kérdésben elsődleges forrásnak tekinthetünk, tudomásom szerint egy szóval sem írja, hogy családjuk szomszédos házán kívül ez is valamilyen módon, valamikor is a Lévayaké lett volna... Pedig írásában emlegeti ezt a házat - épp a tulajdonosával kerítésáthelyezés ügyében folytatott, számára kellemetlen "határvitája" kapcsán... Így szerintem a Lévay-bolt teóriát - ezt bizonyító, konkrét adatok híján - egyelőre a jó szándékú, de alaptalan spekulációk közé sorolhatjuk. 


(Az itt közreadott Megay-jelentés digitalizálásáért Marozsán Zsoltnak, a Herman Ottó Múzeum történész munkatársának tartozunk köszönettel.)