A Sajószentpéter-Nagytemplomi Református Egyházközség Honlapja

Szigethy Ferenc (1892-1969) lelkész és költő

2017-06-24 /

 



 


A legöregebbek még talán emlékeznek a két világháború között volt egykori lelkészünkre, Szigethy Ferencre (Heves, 1892. augusztus 15.  -  Miskolc, 1969. szeptember 5.) Lelkipásztori szolgálatát Balajton kezdte  1918-ban. A Nagytemplomban 1927-től lett lelkész. 1943 és 1950. között Baktakéken (Abaújbaktán) és Abaújdevecseren volt lelkész. Sírja a miskolci Deszkatemetőben van. Életéről az ismert irodalomtörténész, Porkoláb Tibor sorait, majd Várady Zsolt cikkét idézzük, végül verseiből adunk közre egy csokorravalót. A Szerk.


I.


Szigethy Ferenc 1892. augusztus 15-én született Hevesen. Gimnáziumi tanulmányait a miskolci Református Főgimnáziumban végezte, majd pataki teológus lett. Számos verset publikált a Sárospataki Ifjúsági Közlönyben, és első két kötete - a Pataki versek (1912) és a "hadba vonult pataki diákoknak" ajánlott Tábori posta (1916) is Patakon jelent meg. Papi pályájának kezdetén Miskolcon volt segédlelkész, 1918-ban Balajtra hívták meg lelkipásztornak, 1927-től pedig Sajószentpéteren lelkészkedett. Utolsó szolgálati helye Abaújbakta volt. Nyugdíjba vonulása után Miskolc-Tapolcára költözött, és a Borsodi Betonépítő Vállalatnál vállalt munkát. 1969. szeptember 5-én halt meg. Miskolcon temették el, síremléke a Deszkatemetőben (az V/8. parcella szélén, az ún. Kripta-soron) található. A síremlék felirata: DR.SZIGETHY LORÁNT ORVOS / CSALÁDI SÍRBOLTJA (a sírkőbe vésve); SZIGETHY FERENC / KÖLTŐPAP / 1892-1969 / NEJE / TURI ELLA / 1900-1987 (fekete márvány lapon)



Szigethy a két világháború között a helyi irodalmi közélet egyik legismertebb figurája volt. A Miskolci Napló, majd a Magyar Jövő szépírói közé tartozott, számos irodalmi társaság (például a miskolci Tompa-kör és a Lévay József Egyesület) választotta tagjai sorába. 1921-ben két "irredenta költemény-pályázaton" is első díjat kapott, 1923-ban pedig a Magyar Jövő tárcapályázatát nyerte meg. Költészetéről ezt a néhány sort olvashatjuk a Csokor (1926) című, reprezentatív miskolci antológiában: "ember aki csak szeretni tud. Csupa szív, csupa szeretet és melegség sugárzik minden sorából. A falu csöndes szépségei, a kertje, a kis boldog otthona az a világ, amelynek melegsége felénk ömlik verseiből. Apró, végtelen finomságú novelláiban is örök témája: az emberi szív, melynek szeretete ezer formában nyilvánul meg." Ez az idillizáló, érzelmes közhelylíra dominál Vidéki versek (1925) kötetében is, melynek előszavát - jellemző módon - Szabolcska Mihály írta. (...)


Szigethy másik (ugyancsak költő-pap) példaképe Tompa Mihály. A nagy előd iránt érzett tiszteletét és szeretetét jelzi, hogy szinte kötetnyi verset írt Tompáról (pl. Tompa rimaszombati szülőházánál; Tompa a pataki diák; Tompa Mihály olvasásakor; Tompa a keleméri parókián; Tompa a hamvai parókián; Tompa sírjánál; A margitszigeti Tompaszobor-kútfő leleplezésekor).


A Tompa nevéhez köthető költői tradíciók folytatása mellett (mint sajószentpéteri lelkipásztor) a Lévay-kultusz ápolását is fontos feladatának tekintette. A húszas-harmincas évek Lévay-ünnepségei elképzelhetetlenek voltak Szigethy tevékeny jelenléte nélkül: az ő Lévay-ódáival leplezték le "a legborsodibb költő" miskolci emléktábláját és szobrát, és a szentpéteri Lévay-emlékünnepeken is a Lévay József sírjánál című Szigethy-opus jelentette a fő attrakciót. A Lévay-specialista Szigethy a Lévay Egyesületbe való belépésekor sem okozott csalódást: székfoglalóként ugyanis az Emlékezés Lévay Józsefre című költemélyét olvasta fel. Szigethy az alkalmi emlékversek költőjének tekintélyes szerepét is megörökölte "aranytollú" mesterétől: a borsodi tájakon kevés olyan hazafias emlékünnepséget rendeztek, amelyeknek díszmagyarba öltözött résztvevői nem az ő dagályos és pátosszal teli strófáira verték össze a tenyerüket.


Forrás: Porkoláb Tibor: Irodalmi emlékhelyek Abaújban, Borsodban, Gömörben és Zemplénben. Miskolc, 1997., 187-188.


------------------------------------------------------


II.


Várady Zsolt: Emlékezzünk Szigethy Ferencre és versével a Reformációra


Ha megkérdeznénk Szentpéter mai lakóitól, tudják-e ki volt Szigethy Ferenc, legtöbbjük válasza bizonyára az lenne: még a nevét sem hallottuk.


Pedig 15 évig volt sajószentpéteri református lelkipásztor. 1943-ban vált meg itteni nyájától, hogy nyugdíjas koráig az Abaúj megyei Baktán hirdesse az igét.


A képzeletben megkérdezettek mondhatnák azt is, hogy jó, jó, lelkipásztor volt, de mindig is voltak lelkipásztorok, ők is jöttek, s mentek. Mindre ugyan kinek volna kötelessége emlékezni?! Igen, lehet, hogy így van, de Szigethy Ferenc méltatlanul elfeledett költőnk is volt. Másik költőnk, Lévay József nevét kegyelettel őrizzük, vélt szülőházát büszkén mutogatjuk, ott van rajta az emléktábla is, sőt utca is őrzi nevét.


Szigethy Ferencnek több verseskötete jelent meg. Négy kötet társszerzővel közösen, nyolc pedig önállóan, saját költeményeiből. Hadd közöljük legalább ezek címeit itt: Diáknóták (1915.) Két diákdala vált különösen ismertté: „Válásra int immár az óra..." és a „Bodrog partján van egy város..." kezdetűek őrzik leginkább az emlékezetét. További verseskötetei: Tábori posta (1916.), Nehéz idők (1921.), Vidéki versek (1925.), Szavalókönyv (1927.), Ezüst harangszó (1932.), Levelek a harctérre katonafiamhoz (1942.) és a Lélek szól hozzátok című. S több kötete kiadatlanul. Vajon ezeket a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárán kívül hol találhatjuk meg? Szentpéteri könyvtárunkban vajon van belőlük?


Méltatlanul feledtük el őt. Még egy utcanév sem őrzi őt itt Szentpéteren, amikor internacionalista, nemzetáruló kommunisták neveit még ma is naponként kiejtjük bizonyos utcaneveket emlegetve. Ők méltók az emlékezetre, Szigethy méltatlan? Akkor mi is méltatlanok vagyunk a magyar névre! Mert ő itt élt, miénk volt... és elfeledtük. De újra és ma is miénk lehet, ha versei megjelennek, ha verseit olvashatjuk és olvassuk.


Református lelkipásztorként nemcsak nemzeti érzelmű költeményeket vagy gyermekverseket írt, hanem az egyházi év ünnepeit is megénekelte.


Időszerűségét tekintve álljon itt a reformáció ünnepére, október 31-ére írt verse.


1996. október


Várady Zsolt
református lelkipásztor


Szigethy Ferenc
(1892-1969)


Örökös reformáció


Szentlélek Isten ó jövel, jövel,
Légy e világhoz egészen közel,
Hajolj le hozzá suttogó beszéddel
S a mennyországnal szépségét beszéld el.
Simogasd meg a verejtékes arcot,
A kezet, mely nagyon sokat harcolt,
A küzdelemben elfáradott lelket,
Mely imádkozni már-már elfelejtett.
Hajolj le ahhoz, aki megcsalódott,
S tudván tudja, hogy sohasem lesz boldog,
Aki csüggedő meghasonlott ember,
Ki mindentől fél s már remélni sem mer.


Vagy jöjjön mint a vihar, szélvész zúdulása
A közömböst, az alvót, ki felrázza
Azokat, kiknek úgyis mindegy minden:
S az imádsággal se szebb a föld itt lenn.


Vagy jöjj azokhoz, akik harcban állnak
Akik ellened vad táborba szállnak
A Sátán kiket hamis júdás-pénzzel
Megszédített... Ó jöjj zúgó szélvésszel,
Jöjj a lelkedet megrázó erőddel,
Erődet társítsd erőtlen erőnkkel,
Tüzes szárnyad csapjon újra le hozzánk,
Hadd gyúljon ki megint a szívünk, orcánk,
Hadd gyúljon fel megint a lelkünk lángja,
Mint önmagunkat elemésztő máglya,
Melynek célja csak az, hogy égjen, égjen,
Világoság legyen a sötétségben!


Te drága Tűz, világot égető,
Te nagy hegyeket mozgató Erő,
Ki ott munkáltál mindvégig lankadatlan
A nagy erős lutheri akaratban:


Ki ott lángoltál Genf város tüzében,
Lánggal égtél, hogy Kálvin lángja égjen:
Ki ott voltál a komor esti csendben
Mikor gályán szolgáltak láncra verten
Rab prédikátor derék eleink,
Jöjj s e világon lobbanj fel megint!


Szentlélek Isten, lelkünket kitárjuk,
Csodatevő hatalmad várva-várjuk!
Nagy munka vár rád Újra Wittenbergben:
Sokat hanyatlott lélekben az ember,
Sok diadalt ül a test, a világ
S nagyon kellenek ide a csodák!
Ó tégy csodákat itt a lelkeken,
Hadd súlyosbodjék a történelem!
Ó égi Tűz, ó írd be, írd be még
A mai napon minden emberszívbe,
Mely az embert minden nap újjá szülje:
Az örökös reformáció nevét!


(Megjelent a Péteri Szavak 1996. novemberi számának 5. lapján)


-------------------------------------------------


III.


SZIGETHY FERENC VERSEIBŐL:




A SZERETET DICSÉRETE


Hiába szólok angyalok nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.


És láthatok én, tudhatok jövendőt,
S lehet világos minden nagy titok -
Lehetek én nagy bármely tudományban,
A hitemet bár mindennap megálljam,
Szeretet nélkül semmi sem vagyok.


Ha vagyonomat felétetem mind is
És ha testemet tűzre is adom,
Szeretet nélkül meghalt amit tettem,
Az örök cél lett megcsúfolva bennem,
Az én lelkemnek nincs haszna azon.


Mert a szeretet kegyes, hosszútűrő,
Nem kérkedik az, nem irigykedik,
Nem ismerős a maga haragjával -
Együtt örül az igaz igazsággal,
Hisz és remél a végső ideig.


Hiába szólok angyaloknak nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.


 


AZ IGE


Betűnek látszik, mikor olvasom, 
külsőre egyéb írással rokon; 
könyvbe foglalva, mint a tudomány, 
-de egyszercsak a szavak erdeje 
zengő, zugó viharral lesz tele, 
és remegni kezd szív és falavél: 
a betűkben a nagy Osten beszél, 
súlyos, kemény itélet mennydörög: 
ez Ige már, az Ő szava: örök: 
minden szó a szívekbe belép 
és földre omlik, jajgat, sie a nép!


-És az Ige, éppúgy intelem: 
Isten tűzben, álomban van jelen; 
látnak Mózes, Jákob, Jób, Sámuel: 
ekkor egyes emberhez van közel.


De éppen azért Ige az Ige: 
az Isten nincsen soha messzire. 
Bár bűn sötétlik a föld körül, 
irgalmas szíve újra könyörül: 
úz lesz szent Fia föld és ég között; 
szövetséget ily módon újra köt: 
csillagor gyújt karácsony éjszakán, 
-a leggazdagabb Ige ez talán! 
Vagy felülmúlja, túlszárnyalja ezt, 
mikor az Ige a véres kereszt?!


Én nem tudom, csak érzem, hogy nekem 
bármelyik Ige minig kegyelem: 
Isten sok szava tűrő irgalom. 
És az Igét mikor olvasom, 
érzem, Ő mindig megfogja kezem 
és egy-egy ilyen áldott utamon 
megtérek hozzá: hazaérkezem!


ÁDVENTBEN

Csak egy érzés legyen ma a világon:
Remélni csendbe szép karácsony estét...
Az angyalének zendülését várni -
Szívünket ettől el ne lopja semmi -
Csak egy érzés legyen ma a világon!
Mert nincs nagyobb öröm, mint várni, hinni,
Igaz szívvel ádventet ünnepelni!
Utat kövezni drága gyémántkővel,
A Megváltó amin hozzánk jő el -
Mert nincs nagyobb öröm, mint várni: hinni!
Csillaggyúlást keresni fent az égen
Próféciákban hosszan elmerülni!
Számolni egyre szívünk dobbanását,
Mely óhajtja a világ messiását -
Csillaggyúlást keresni fent az égen!
Csak egy érzés legyen ma a világon:
Remélni csendbe szép karácsony estét...
Az angyalének zendülését várni -
Szívünket ettől el ne lopja semmi -
Csak egy érzés legyen ma a világon


 


AZ ORSZÁGÚTON VÁROM A FIAM



Öreg országút, aki régesrégen
sok száz év óta élsz a faluvégen,
ki oly sok embert már hazavezettél
s nem tudok szívet jobbat a szívednél –
te együtt mentél minden eltévedtek –
engem segíts meg kérlek most az egyzser!

Te emlékszel a kedves gyermekemre:
Szellő-lovával sokszor elment erre,
még kisfiú volt, mégis olyan délceg
öreg szemeddel gyönyörködve nézted.

Később láttad őt katonaruhában,
az ágyújával itt rohant el bátran
messze mezőkre, tűzbe, száz-halálba
parancshelyét hogy vérrel, vassal állja.

Azóta eltelt kerek négy esztendő,
a fiam várom, egyre várom s nem jő,
már nincsen nyugta régen a szívemnek –
öreg országút indulj el, keresd meg!

Túl a Kárpáton, a lengyel határon
téged elvezet a milliónyi lábnyom,
a fiam léptét keresd közöttük meg,
előled semmi, semmi el nem tűnhet.

S a volt csatamezőn ha nem találod,
mert fakeresztes sírja nincs talán ott,
oda menj messze, ahol Ortoszország
szabad határa neki hosszú fogság.

Hetvenhét város ezer házát nézd meg,
hol fogva vannak jó magyar vitézek
s egy ifjú arcon hol oly sok a bánat,
öreg szemed a fiamra találhat.

Mondd meg neki, hogy magát ne epessze,
Ha messze van is, még sincs tőlem messze,
A szeretet győz időn és határon:
a faluvégi országúton várom!


 


AZ ÉN FIAM SE JÖTT HAZA



Ma elkiáltom a fiam nevét
az orosz földig megint messze szét,
kiáltom, kérdem, ahol szerte járt,
felkutatom a nagy orosz határt:
hallod Vorozsnyezs, hallod Donkanyar:
a fiam szép volt, erős, fiatal –
s messze tovább te volgamenti táj:
apai szívem most is egyre fáj –
s megint másfelé, hol a Néva foly:
talán épp ott járt mint hadifogoly –
Ti kik láttatok sok százezreket,
mondjátok meg: a fiam hova lett,
kik láttatok sok messze elmenőt,
mondjátok meg, hogy honnan várjam őt?!
Mert halljátok csak meg mindannyian:
a fiam könyve itthon nyitva van
úgy, ahogy egyszer otthon hagyta rég,
mert egy vizsgája volt csak hátra még
s félbehagyott egy dalt a zongorán,
úgy gondoltuk: folytatni fogja tán
És – jegygyűrűjük sem volt még nekik,
De tudtuk: egymást nagyon szeretik –
Ennyi sok minden terv, vágy és remény
és öt év óta hallgat már szegény
s jaj hol hallgat s nem holtan hallgat-e
s nem annyi-e az egész élete:
pár kis emlék, mi két kezembe fér –

Megint hó hull és megint itt a tél
s én sok szülőt felkeresek,
írok nekik címzetlen levelet
és idegen kezüket megfogom,
megyünk, megyünk, s hősi sírokon
leroskadunk s a könnyünk egyre hull
és egy sem marad siratatlanul
s megnyugtat az s a szívem megpihen:
bár nem látja a fiát senkisem:
ezer temetőn győz a szeretet:
mindenki sír fia sírja felett.


 


 

Galéria


Szigethy Ferenc sírja a miskolci Deszka Temetőben

Szigethy Ferenc református lelkipásztor és költő síremléke a miskolci Tetemváron, az ún. Deszka Temetőben található, a temető "Kriptasor" nevű, egyik fő útvonalán, számos más református lelkész és több püspök temetkezése közelében.

4 kép